Kedvenc tanösvényeink Budapest környékén

Talán igaz, hogy a tanösvény szó hallatán nem a nagybetűs “Vadon” jut eszedbe, ha a bakancsos-kirándulós közösség tagja vagy, de most összeszedtünk neked hét olyan budapesti tanösvényt, amit kora tavasszal a legjobb bejárni.

A kalandozás és az élmények mellett rengeteg tudással is gazdagodhatsz az éledező természetben!

Következzen öt izgalmas tanösvény Budapest környékén

1. Naplás-tavi Tanösvény

Forrás: funiq.hu

A főváros XVI. kerületében, Budapest északkeleti részén található a Naplás-tó, melyet a város legnagyobb állóvizének tartanak. 

Maga a tó az itt átfolyó Szilas-patak elrekesztésével és felduzzasztásával jött létre a 70-es években, de a tavat hamar birtokba vette a természet és gazdag állat- illetve növényvilág népesíti be a vizet, a vízpartot. 

A környék nevezetes a Cinkotai erdőről is, a tó partján futó tanösvény pedig több életközösséget (erdei, mezei) is bemutat szemléletes tábláival. Szintemelkedés gyakorlatilag nincsen, könnyű szombat délutáni túra, akár kisgyerekekkel is.

A tó partján kellő óvatossággal haladva Magyarország egyetlen őshonos teknősfaját, a mocsári teknőst is meglesheted sütkérezés közben, de az itt költő vagy élelmet kereső vízimadarak is említést érdemelnek.

Táv: ~4 km

Szintkülönbség: 40 méter

Időtartam: 1,5 óra

Megközelíthetőség: 

Tömeggel: Az Örs vezér teréről induló buszokkal

Gépkocsival: Cinkota  irányából

Vágj bele, ha egy könnyed kirándulásra vágysz a téli bekucózás után!

2. Guckler Károly Tanösvény

Forrás: szallas.hu

A Hármashatár-hegyen már valószínűleg mindenki járt, aki Budapesten él, és kicsit is szereti szabadidejét a friss levegőn tölteni. 

Itt, a hegy északkeleti oldalán kezdődik az a 14 állomásból álló tanösvény, amely Budapest egykori tanácsosa és erdőmestere után kapta a nevét. Guckler Károly a 19. század végén sokat tett azért, hogy az utókor sűrű erdővel borított hegyekként ismerje a budai magaslatok koszorúját.

A tanösvény bejárása is elsősorban a sűrű erdei szakaszok miatt bájos, a városra ritkábban fogsz rálátni. Az erdőmester által 1918-ban terveztetett sétavonalat 2018-ban újították fel, így telefonodat a Mozdulj ki app mellett a megannyi QR-kód levadászására is használhatod kalandozás közben.

Bár a túra elsőre hosszúnak, vagy meredeknek hathat kisgyerekesek és kevésbé sportos kirándulók részére, fontos azt is tudni, hogy egyenletes és egyenes az ösvény az első nehéz, kaptatós szakasz után.

Táv: ~7 km (oda és vissza)

Szintkülönbség: ~ 150 méter

Időtartam: 3 óra

Megközelíthetőség:

Tömeggel: Szépvölgyi és a Hármashatárhegyi úti megállótól a 65-ös és 65A jelzésű autóbuszokkal.

Gyalog: az Országos Kék Túra közelben haladó jelzését követve.

Ha szereted a csodás panorámát és az izgalmas építészeti megoldásokat, akkor mindenképpen buszozz ki a Hármashatár-hegyre és a tanösvény bejárása után keresd fel az azonos nevet viselő kilátót is!

3. A Sas-hegyi tanösvény

Forrás: funiq.hu

A Sas-hegy egyfajta szigetként maradt a természet birtokában a terjeszkedő Budapest mellett.

Ez a dolomit hegy ad otthont olyan különleges fajoknak, mint például a pannon gyík, amely az ország egyik legritkább hüllőfaja. A terület természetvédelmi értékeit egy látogatóközpont és vele összekötött interaktív kiállítás mutatja be, innen indítanak a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai vezetett túrákat, amely során szakértő kalauz segítségével földtani, biológiai és természetjáró ismeretekkel gazdagodhatsz.

Nem a leghosszabb tanösvény Budapest környékén, de a Sas-hegy vidéke és az itt található kilátó biztosan órákra le fog kötni, ha úgy döntesz, hogy errefelé veszed az irányt és megnézed Budapest “rezervátumát”.

Táv: 1 km

Szintkülönbség: ~ 100 méter

Időtartam: 40 perc (csak a tanösvény)

Megközelíthetőség:

Tömeggel: 8E busszal a Korompai utcai megállóig, onnan 500 méter séta a látogatóközpont.

Gépkocsival: közvetlenül a látogatóközpontnál tudsz parkolni.

Ha egy hosszabb túrát tervezel a Sas-hegyre vagy csak ismerkedni szeretnél Budapest rejtett természeti kincseivel, akkor ez az ösvény csak rád vár!

4. Gubóvirág Tanösvény

Forrás: docplayer.hu

Előző tanösvény-javaslatunktól nem messze találod a Gubóvirág Tanösvényt is, mely a dél-budai dolomit hegység környezetéről és értékeiről ad felvilágosítást – szintén a nemzeti park munkájának köszönhetően. 

A bejárható területet (amely jóval nagyobb, mint a hat állomásos tanösvény) Budaörsi-kopároknak hívják: tartottak már itt filmforgatást, próbáltak ki korai repülőket, de vívtak csatát is a közelben. A kopároknak nem tettek jót az átgondolatlan fásítások és az emberi jelenlét, de ma már olyan állapotában fogod találni, amely hasonlít az eredetire – csak így szavatolt az itt élő különleges növény- és állatfajok túlélése ebben a században is. 

A tanösvény nem csak hegyi gyepjei és az itt élő különleges lepkék, hüllők és virágok miatt izgalmas. Táblát sem fogsz találni az ösvényt bejárva, a hagyományos tájékoztatók feladatát ugyanis okostelefonnal értelmezhető jelzések látják el.

Táv: ~ 1 km

Szintkülönbség: Nem jelentős.

Időtartam: 30-60 perc

Megközelíthetőség: 

Tömeggel: A Széll Kálmán térről a 21-es busszal kell utaznod Csillebércig, ahol egy fél órás séta után találod meg a tanösvényt a Farkas-hegyen.

Ha egy picit jobban érdekel, hogy milyen különleges maradványfajok élnek Magyarországon (és, hogy egyáltalán mit értenek a kifejezés alatt), akkor már húzhatod is fel a bakancsod, hogy nekivágj és élőben láss gubóvirágot!

5. Rupp-hegyi Tanösvény

Forrás: funiq.hu

A Rupp-hegy az a hely, ahol igazából le sem szabad térned a kijelölt ösvényről! 

Az ok viszont egészen örömteli a szigorú szabály mögött: negyven fokozottan védett faj lel otthonra a hegyen, így zavarásuk szigorúan tilos! Beszédes az is, hogy minden motorsport vagy terepkerékpározás is tiltott, hiszen ezek a növények nem “taposástűrőek”, így valóban tisztelettel kell viselkedned, ha a Rupp-hegyet szeretnéd megismerni. 

A dél-budai kopárokhoz, ormokhoz és dolomit-hegyekhez hasonlóan, itt is egy természeti “menedéken” át vezet az utad – ez azt jelenti, hogy a főváros terjeszkedése után az őshonos fajok ezekre a szigetekre vonultak vissza. Érdemes egy távcsövet is beszerezned a túra előtt, hiszen negyven különböző madarat figyeltek meg már a helyszínen.

Táv: 500 méter

Szintkülönbség: ~ 30 méter

Időtartam: 30-40 perc (ha nyitott szemmel és füllel sétálsz végig rajta!)

Megközelíthetőség: A 8E buszról az Irhás árok megállónál kell leszállnod, majd az Ördögoromi és a Rupphegyi úton fel tudsz kapaszkodni a hegyre, ahol a tanösvény vár.

Ha nem feszélyez a szabálykövetés a nagyobb jó érdekében és hajlandó vagy megállni és gyönyörködni a kilátásban és az apró élőlényekben, melyek itt találtak otthonra, akkor nem kérdés, neked való a tanösvény.

Megosztom:

Tartalom

Kapcsolódó tartalmak

Balatonfüred

SZEPTEMBER BALATONFÜREDEN

A hazai kortárs képzőművészet egyik legelismertebb alkotójának, Maurer Dórának kiállításmegnyitója, Romantikus Reformkor látványos felvonulással, hagyományos szüreti hangulat… csak néhány esemény a füredi őszindító programkínálatból.

Tovább »
Kinizsi-vár

11 újdonság a Balatonnál

A Balatonnál sosem lehet unatkozni. Bármelyik évszakban is keresed fel a „magyar tengert” és környékét, mindig mutat valami érdekeset, mindig tartogat meglepetéseket, s minden időszakban

Tovább »