Hét téli kirándulás, melyeken nem kell jéggé fagynod

Bár a magyar nyaralás szavunk árulkodó abban a tekintetben, hogy melyik évszakban töltjük legszívesebben a szabadban az időnket, nem szabad hanyagolni a friss levegőt és a kirándulásokat télen sem.

Több a kihívás, alacsonyabb a hőmérséklet, néha eső vagy hó is érkezik, de mégis, lelkünknek és testünknek a sötétebb hónapokban még inkább szüksége van arra, hogy kimozduljunk a négy fal közül.

Összeszedtünk számodra hét olyan kirándulástippet, amelyek könnyen teljesíthetőek, érdekesek és nem is kell feltétlenül megfagynod alattuk.

Téli kirándulás: miben más és hogyan érdemes készülni rá?

Igyekeztünk egy olyan listát készíteni, amelyeket hidegebb időben, akár családostul vagy baráti társasággal is könnyen tudsz teljesíteni. Fontos szempontunk volt az egyszerű megközelíthetőség, a kirándulás útvonalát övező táj szépsége és az is, hogy az ország változatos és érdekes helyeiről válogassunk be túracélpontokat.

Egy téli kirándulás kapcsán érdemes megfogadni pár jó tanácsot, amelyek a tapasztalt túrázók számára nem fognak újdonságként hatni. Ilyen a réteges öltözködés és az inkább fázz egy kicsit, mint izzadj szabálya: a bőr nedvessége hideg időben az egyenes út a megfázáshoz. Tehát érdemesebb két pulcsit pakolni és váltogatni őket, mint egy nagy bundakabátot.

Téli kirándulás megfelelő öltözékkel
unsplash.com

Pótolhatatlan és nagyon fog hiányozni, ha szükség lesz a rá a váltó zokni is, hiszen a hideg, vizes láb még az átizzadt ruháknál is kellemetlenebb télen. A lábbelire is érdemes időt szánni, ha nem vízálló, akkor impregnáló szerrel bevonni és meggyőződni róla, hogy kényelmes benne a hosszú séta is.

Pár extra ruha, meleg tea vagy kávé a termoszban, sapka, kesztyű és sál is mindig jó barátod egy téli túra alatt. Nem árt figyelembe venni a tervezés során azt sem, hogy ezekben a hónapokban korán sötétedik, tehát, ha nem akarsz félhomályban, majd sötétben kóborolni, akkor délután öt órára érd el a kitűzött célodat!

Egy kevés előrelátás, a hideg és a nedvesség alábecsülésének elkerülése: csak ennyi kell, hogy a téli túra ugyanolyan tökéletes legyen, mint bármikor máskor az évben.

Hét kiváló téli kirándulás

Haláp, a megcsonkított óriás

A Balaton-felvidéken található a Haláp, amely valaha a Badacsonyhoz nagyon hasonló tanúhegyként magasodott vulkanikus eredetű tömbjével a környező földek föle.

A kőóriást azonban a 20. század első felétől kezdve intenzíven bányászták, míg egy hatalmas kráter, különleges tájseb és az azt övező szillakaréj maradt belőle.

A bazaltbányászok elmentek, azonban a hegy maradványa érdekes látnivalót nyújt a kirándulók számára. Csúcsának panorámája egészen szokatlan szögből ad rálátást a Tapolcai-medencére, a rajta körbefutó tanösvény, szoborpark, illetve a mesterséges és természetes kőképződmények szintén egyedi élményt nyújtanak.

Túra hossza: 4 kilométer.

Ezért tökéletes téli kirándulás: A többi tanúhegyhez viszonyítva nagyon egyszerűen és gyorsan körbejárható, a szőlők és a táj pedig varázslatosak (akkor is) ha hótakaró borítja őket.

facebook.com/zalahalap

Fényvonattal a Nagy-Berekbe

Ha egy autentikus téli élményre vágysz, akkor Balatonfenyvesen a helyed, ahol a kisvasút (hivatalos nevén a Balatonfenyves Gazdasági Vasút) egészen január 3-ig szállítja fűtött, fényfüzérekkel ékesített karácsonyi járataival a természetkedvelőket.

A hatalmas lápvilágot számos több megállón leszállva is megcsodálhatod, egyes helyeken pedig csárda is várja a fáradt utazót. A berek az ország egyik legfontosabb vizes élőhelye, amely az állatvilág számos fokozottan védett tagjának nyújt otthon, különösen igaz ez a madarakra.

Túra hossza: A sétával megtett út rajtad áll, mi egy rövid körsétát javaslunk Csisztafürdőn!

Ezért tökéletes téli kirándulás: Fatüzelésű kályha, zötyögő kisvonat, karácsonyi fények és a Nagy-Berek. Kell ennél több a hangulathoz?

likebalaton.hu

Ahol még mesebeli kastély is van: Lillafüred

A Bükk vadonjának peremén találod Lillafüredet, amely hivatalosan Miskolchoz tartozik. Az egy négyzetkilométerre rúgó nevezetességek és látnivalók száma nagyon magas: a mesebeli Palotaszálló, a Hámori-tó, az Erdei Vasút, a Szinva patak és a mellette futó tanösvény, a libegő, a barlangok… Nem tudjuk mindet felsorolni.

A Hámori-tó völgye behavazva egy álomvilág, a tanösvényen haladva pedig megismerheted a Bükk természeti csodáit, illetve többet megtudhatsz a fentebb is említett nevezetességekről. Egy finom forralt borért sem kell messzire menned, de Lillafüreden akár egy kiadós ebédet is elkölthetsz.

Túra hossza: 3 kilométer.

Ezért tökéletes téli kirándulás: Gyakorlatilag egyetlen helyen megtalálsz számos, egymástól nagyon eltérő látnivalót és elfoglaltságot, amelyek mind élvezhetőek télen is – nem beszélve a táj szépségéről.

origo.hu

Dunakanyari kilátás és erdei barangolás

Ha belefér egy kicsit hosszabb, hegyes-völgyes túra is, akkor a Dömösről a Prédikálószékre vezető körtúra a Neked való. A Dunakanyarra néző páratlan kilátás lesz a jutalmad, ha felkapaszkodsz a 639 méter magas Prédikálószékre. Körülötted a Visegrádi-hegység, mögötted a Pilis, szemben a Duna és annak jellegzetes íve, mögötte pedig a Börzsöny szintén erdei vadonja.

A hegyre vezető úton megtekintheted a híres Vadálló-köveket és a Rám-szakadékot, de a közelben Árpád-kori földvár is található, nem beszélve a dömösi prépostság és királyi udvarház romjairól.

Túra hossza: 11 kilométeres kör Dömösről a Prédikálószékre és vissza.

Ezért tökéletes téli kirándulás: Hótakaró nélkül is gyönyörű, már lombjukat vesztett vagy még színes levelekkel ékeskedő fák birodalma, a csúcsról való kilátás pedig az egyik leghíresebb a Dunakanyarban.

magyarmezogazdasag.hu

Villányból a Szársomlyóra

Villány az ország (legalábbis sokak szerint, hiszen a mezőny erős) legjobb vörösborait tartogatja számodra, amelyek eléggé felmelegíthetnek, hogy megmászd a közeli Szársomlyót, ahonnan tökéletes kilátás nyílik a Villányi-hegység többi tagjára és a Dráva-síkra. A hegy régi mészkőbányájában a művészet kedvelői egy szoborparkban gyönyörködhetnek; a kiállított szabadtéri műtárgyak neves alkotókhoz köthetőek.

A vidék a magyar és sváb szőlőművesség fellegvára, a kiindulópontnak szánt Villányban nem tudsz úgy végigmenni egy utcán, hogy ne invitáljanak be egy pohár finom kadarkára.

Túra hossza: Villányból a Szársomlyó tetejére és vissza 8 kilométer.

Ezért tökéletes téli kirándulás: Egy jó bortól felmelegítve bebarangolhatod az ország egyik legszebb kistáját, majd élvezheted a közeli Siklós termálvizeit is!

ng.24.hu

Sástó, az ország “legmagasabb” tava

507 méteres tengerszint feletti magasságával Sástó kiérdemelte a legmagasabban fekvő magyar tó címet. A mocsárból lett tó mára egy mini üdülőközpont, kilátóval, csónakázási lehetőséggel, horgászattal és 15 megállóval rendelkező ismeretterjesztő tanösvénnyel.

A kilátóból a Mátra déli lankáit láthatjuk, amelyeket télen gyakran fed hópaplan. A közelben más nevezetes kilátópontok is találhatóak, illetve nincsen messze a Mátra Libegő sem.

Túra hossza: 2 kilométer a tó és környékének bejárása.

Ezért tökéletes téli kirándulás: Az ország északkeleti felén nagyobb eséllyel vár hótakaró, a kis tó körbejárása pedig kiváló családi programnak ígérkezik.

trekhunt.com

A nyugati határ őre: Írott-kő és Kőszeg

Az Alpok egyik legkeletibb nyúlványa a Kőszegi-hegység, amelynek csúcsa az Írott-kő a Dunántúl legmagasabb pontja, kilátás pedig az Országos Kéktúra végcélja: talán ennyi is elég, hogy megértsd a hely kiemelt jelentőségét. Ha alpesi hangulatot szeretnél egy könnyen teljesíthető, de azért szép és természetközeli útvonalon, akkor az Írott-kő meghódítása tökéletes választás.

Kiindulópontnak válaszd a szépséges Velem faluját, pihenőre pedig látogass el Kőszeg híres városába és nézd meg a Jurisics Várat; azt már csak halkan merjük hozzátenni, hogy ez a vidék is nevezetes erős vörösborairól…

Túra hossza: A leghosszabb a gyűjtésünkben, 12 kilométer Velemből és vissza.Ezért tökéletes téli kirándulás: Együtt van a történelem, a természet, a kirándulók Mekkája és a hóval fedett alpesi táj élvezete.

Téli kirándulás kőszegen
koszeginfo.com

Megosztom:

Tartalom

Kapcsolódó tartalmak

Balatonfüred

SZEPTEMBER BALATONFÜREDEN

A hazai kortárs képzőművészet egyik legelismertebb alkotójának, Maurer Dórának kiállításmegnyitója, Romantikus Reformkor látványos felvonulással, hagyományos szüreti hangulat… csak néhány esemény a füredi őszindító programkínálatból.

Tovább »
Kinizsi-vár

11 újdonság a Balatonnál

A Balatonnál sosem lehet unatkozni. Bármelyik évszakban is keresed fel a „magyar tengert” és környékét, mindig mutat valami érdekeset, mindig tartogat meglepetéseket, s minden időszakban

Tovább »